Az én történetem

Jóga és Nordic Walking, számomra a tökéletes páros, a Yin és a Yang, a dinamika és a statika, kardió és nyújtás, ugyanazon gömb két fele, megnyugvás és lecsendesedés, agyi, lelki és szellemi megtisztulás, ellentétek és vonzások, az a bizonyos "két kicsi lego".

Sokáig keresgéltem és sokmindent kipróbáltam mire megállapodtam ennél a mesés párosnál.

Évekig futottam hosszabb-rövidebb távokat, szinte mindig terepen, boldogan, messze túlszárnyalva önmagam és a képességeim. Sikert, örömöt, büszkeséget adott a sport. Közben mindig éreztem, hogy többet kéne nyújtani, így elkezdtem jógára járni, gondoltam "jóleszaz" a futás mellé. És valóban jó lett! Jártam rendszeresen, küzdöttem a feszes izmaimmal és a merev ízületeimmel, mint a mesebeli kismalac a jégen, de jó volt! Éreztem, hogy változok, lazulok, megfigyeltem, hogy egyre jobban megy, ami pár hete még lehetetlennek tűnt! De csak ennyi volt! Egy jóféle mozgás. A többi nem jött át. Mondjuk nem is akartam! Nem értettem az óra eleji és végi rituálékat, duzzogva, összeszorított szájjal hallgattam a közös "OM" - ozást és egyáltalán nem éreztem az áhitatot, ami belengte a jógatermet. Aztán amikor először belealudtam az óravégi relaxba...lett egy pici rés a jól felépített pajzson és a jóga azonnal befurakodott a lelkembe. Ezután nyitott szívvel, befogadó elmével és kíváncsi lélekkel érkeztem minden órára és szép lassan bekövetkezett a csoda. A jóga átjárt, meghódított, átformált, tanított, lecsendesített és talán kicsit jobbá is tett.

Eközben a futás egyre fájdalmasabb lett, majd megunva a sok szenvedést teljesen elmaradt és maradt a jóga. Szerettem, gyakoroltam rendületlenül egy remek oktatóval, egy szuper közösségben, de azt a szabadságot, feltöltődést, azt a fajta teljesítményt és sikerélményt, amit a futástól kaptam, a jóga nem tudta megadni. Hiányzott a pörgés, a tempó, a fizikai értelemben vett haladás és nagyon hiányzott a szabadban, természetben, jó levegőn végzett mozgás. És ekkor jött el a Nordic walking - Sportos gyaloglás ideje.

Keresgéltem a neten, elolvastam mindent a jótékony hatásairól, majd elmentem Andráshoz tanfolyamra és rögtön éreztem, hogy ez jó lesz nekem! Na nem azért, mert olyan szuperül ment, dehogy! Sokáig a csoportos edzéseken én voltam fixen az utolsó, akibe csóri András diktálta a szőlőcukrot, hogy fel tudjon rángatni a János-hegyre. Volt pár halálközeli élményem, mert bár a lefelé néző kutyapóz hibátlanul ment, kardió edzésekben voltak hiányosságaim. De minden nehézség ellenére éreztem, hogy ez az ami hiányzott! Az erdő csendje, a fák susogása, a madarak csiripelése, a folyton változó természet szépsége. Az avar, a faágak, a hó a talpam alatt. A folytonos teljesítmény, hegyek megmászása, völgyekbe való ereszkedés, az érzés, amikor hallod a saját szívverésed...Ez az!!!

Aztán jöttek a magánedzések, ahol nincs mese, nincs sunnyogás, az edző kegyetlen, de a fejlődés kétségtelen!

Mindeközben eltelt jópár év és azóta is boldogan élek ebben a szerelmi háromszögben és már, mint Nordic walking instruktor, hatha, fasciális, kismama és senior jógaoktató szívvel-lélekkel és hiteles, saját tapasztalattal támogatom a hozzám fordulókat.